A WEKERLEFESZT története

A WEKERLEFESZT története

A WekerleFeszt Művészeti Találkozó a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár (WKK) kezdeményezése, mely idén 2019. április 13-án nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. A WekerleFeszt olyan interaktív művészeti találkozó, ahol helyi (kispesti és wekerlei) művészek szerepelnek, és ahol az érdeklődők nemcsak személyesen találkozhatnak a művészekkel, hanem testközelbe kerülhetnek az alkotás folyamatával.

A találkozó lényege a helyi művészek - képzőművészek, zenészek, színművészek, költők, írók, filmrendezők, táncosok, építészek gyakran formabontó, nem szokványos formában való bemutatkozása. A 2011-ben hagyományteremtő szándékkal elindított fesztivál célja közelebb hozni a látogatókat a helyi alkotókhoz és az alkotás folyamatához személyes ismerkedés formájában, bepillantást engedni a műhelytitkokba vagy akár lehetőséget nyújtani a laikusoknak a művész által vezetett közös alkotásra. Az ide látogatók „élőképet” kapnak a helyi művészvilág gazdaságáról, a motivációktól a technikákig, és érdekes, egyedi fúzióknak lehetnek szem- és fültanúi. Fontos küldetése még a Wekerlefesztnek a művészek közötti a párbeszéd lehetőségének megteremtése is, valamint közelebb hozni a helyi, illetve fővárosi lakosságot a Wekerletelep és Kispest kulturális értékeihez.
 
Lehetetlen felsorolni annak a több száz művésznek a nevét, akik az előző hét Wekerlefeszt vendégei voltak.
A legjelentősebbek a teljesség igénye nélkül: Aranyosi Péter humorista, Bach Szilvia humorista, Balogh László fotóriporter, Cakó Ferenc grafikusművész, Jókai Anna író, Kaposi Gergely karnagy, Murányi Tünde színművész, Rubold Ödön színművész, Szőke Zoltán színművész, Tallós Rita színművész és rendező, Zámbori Soma színművész, Zarnóczai Gizella és Vati Tamás táncművészek.
A zenészek közül Geröly Tamás ütőhangszeres, Gombai Tamás prímás, Halmos Kata népdalénekes többször jártak már a fesztiválon.
A klasszikus zenei műfaj olyan jeles képviselői léptek fel, mint Somogyi Erika énekművész, Laczó Zoltán Vince zeneszerző vagy Préda László trombitaművész, Csonka Gábor hegedűművész és még számos tehetséges klasszikus zenész.
A fesztiválon a Wekerletelepen élő építészek is többször tartottak előadásokat, foglalkozásokat.
A Kispesti Helikon Kulturális Egyesület tagjain kívül több jelentős wekerlei és kispesti képzőművész vett részt a Wekerlefeszteken: Haraszty István, Gaál József, Pál Csaba, Katona Áron Sándor, Wekerlei Varga Géza, Urmai Ungurán László, Szőke Péter Jakab, Hermann Levente.
Kórusok is léptek már fel a Wekerlefeszten (a kispesti Gyöngyvirág Kórus, a Wekerle-telepi Szent József Kórus, FMK női kara), és olyan zenei formációk, mint a Triola Fúvósegyüttes, a Geröly Trió, a Mag Jazz Quartett, a Csurkulya-Eichinger Project vagy a Gombai-Ökrös-Geröly Trió.

Az elmúlt években a Wekerlefeszt három blokkból állt össze: a MODERNfeszten a kortárs művészeti ágak képviselői szerepeltek előadásokkal, filmekkel, performace-okkal. A GYEREKfeszt a gyermekprogramoké volt, a KLASSZIKfeszten elsősorban a klasszikus zene és az irodalom volt a központban. 

2017-ben és 2018-ban kiscsoportos műterem- és műhelylátogatásokra került sor, ahol maguk a művészek személyesen mutatták meg az érdeklődöknek alkotói tereiket, műterem-lakásukat vagy műterem-galériájukat. 

A 2019-es VIII. WekerleFeszt programjairól itt olvashatnak: https://uj.wkk.kispest.hu/program/767

2017-ben a Magyar Népművelők Egyesülete által kiírt "Így újítunk mi" című innovációs pályázaton a WKK a WekerleFeszt Művészeti Találkozó kezdeményezésével országos második helyezést ért el.

A rendezvény továbbra is díjtalanul látogatható.

Az esemény helyszíne a Wekerlei Kultúrház (XIX. ker. Petur u.7.).
 

Címkék: wekerlefeszt, művészet