Elvarázsoltuk a WKK-t

Elvarázsoltuk a WKK-t

Elvarázsolt WKK, avagy kiből lesz az artista
Gyereknap kicsit másképp 
 
2016. május 28-án, szombaton a Wekerlei Kultúrház a nemzetközi gyermeknap alkalmából egy napra megváltozott. Valahogy olyan más volt minden és mindenki, mintha a házat egy nyüzsgő vándorcirkusszá varázsolták volna.

- Tessék csak, tessék hölgyek, urak – fogadta a látogatókat már az ajtóban Orsi bohóc, aki színes hajával, óriás nyakkendőjével és kifogástalan udvariasságával terelte a résztvevőket az egyes próbatételek felé.
Miféle próbák voltak ezek? Olyanok, amelyek teljesítésével, bárkiből társulati tag lehetett, még ha rövidke időre is. Az egyik teremben akrobata mutatványokat lehetett elsajátítani Zoltán Angelika akrobara edző vigyázó kezeivel kísérve, a másikban, kötéltáncosok ügyességét és kecsességét okította Rosivall Petra táncművész, a harmadikban „cilinderből nyuszi” készült, a negyedikben Molnár Szabolcs bűvész ejtette ámulatba a közönséget, miközben az előtérben a bátrabbak, saját felelősségükre megetethették a folyton, ámde kizárólag fél pár zoknikra éhes oroszlánt, a jó öreg Leonardot. A papírmacska rendesen viselkedett, békésen tűrte a gyerekek kényeztetését, pedig nagyon sokan megfordultak nála e varázslatos délutánon, hiszen a "társulat" a nap végére több mint 220 főre duzzadt. 
 

Címkék: gyereknap