Az ötödik bölcsődenyitogatót tartották

Az ötödik bölcsődenyitogatót tartották

Beszélgetéssel egybekötött tájékoztatót rendezett a Wekerlei Kultúrház azoknak a szülőknek, akiknek a kisgyermeke idén kezdi a bölcsődét. A szombat délelőtti találkozón a kispesti bölcsődék mutatták be pedagógiai programjaikat és szolgáltatásaikat.

Az ötödik alkalommal megrendezett programon Szabó Mária, a kultúrház igazgatója, Vinczek György alpolgármester és Brinza Istvánné, a Kispesti Egyesített Bölcsődék vezetője köszöntötte azokat a szülőket, akik idén szeretnék gyermeküket valamelyik kerületi bölcsőde gondozására bízni. Vinczek György arról beszélt, mennyire fontos, hogy a szülők érezzék és tudják, hogy a bölcsődékben biztonságos körülmények között töltik idejüket a kisgyerekek.

Brinza Istvánné a bölcsődei rendszerről, szolgáltatásokról, lehetőségekről és a felvételi rendről adott tájékoztatást. Kispesten hat bölcsődét tart fenn az önkormányzat 480 férőhellyel: négy lakótelepi, egy wekerlei és egy kertvárosi intézményben látják el a gyermekek felügyeletét 6 hónapostól 3 éves korig. A gyermekfelvétel minden hónap második szerdáján 9–15 óra között a Csillagfény Bölcsődében (1191 Bp., Eötvös utca 11.) történik. Azt is elmondta, hogy 2015 óta folyamatosan szépülnek, újulnak a kispesti bölcsődék, amelyekben empatikus, felkészült kisgyermeknevelők dolgoznak.

Az intézményvezető tájékoztatóját követően a részlegvezetők mutatták be az egyes bölcsődéket, majd az érdeklődő szülők kérdéseit válaszolták meg.

A kispesti bölcsődékkel kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók részletesen. 

 

Forrás: https://uj.kispest.hu/hirek/8057-az-otodik-bolcsodenyitogatot-tartottak

Címkék: bölcsőde, tájékoztató beszélgetés