Foltvarrók a WKK-ban

Foltvarrók a WKK-ban

Az asztalon szerteszét anyagok, szabásminták, dobozok hevernek. A klubvezető táskájából előkerül egy gyönyörű, süvegcukor mintás, karácsonyi hangulatú anyag, kínálgatja... Már a karácsonyra kezdenek készülni a „wekerlei foltosok”.

 A Wekerlei Kultúrházban közel 10 éve működnek foltvarró klubok. Szomor Ágnes foltvarró művész tanfolyamának elindítása után kialakult egy kitartó mag, akikhez aztán olyan sokan csatlakoztak, hogy ma már két foltvarró klub is működik: a Wekerlei foltosok és a Foltológusok. 2018 decemberében a Wekerlei foltosok csoport mutatkozott be egy kiállítással a kultúrházban.

A klub vezetője, Steigerwald Éva meséli, hogy a klub tagjai inkább a tradicionális foltvarrás hívei, de ezen belül tágasak a lehetőségek. Ugyanabból a sablonból sokféle minta- és színvariációt lehet megálmodni. A kéthetes gyakorisággal megtartott klubban mindig elindulnak egy ötlet alapján, aztán együtt, segítve egymást, mindenki megvarrja a sajátját. Gyakran Éva kutat az Interneten sablon után, ötleteket gyűjt. Igaz, a legutóbbi baglyos mintát egyik klubtagjuk, Emma hozta. Hét különböző baglyos falikép született, hiába ugyanaz a sablon, hét különböző személyiség, stílus, de mindegyik elragadó lett.

Senki nem varrónő a csoportban, bár vannak varrás- vagy szövéstudással rendelkezők, de leginkább egymástól tanulnak a kéthetenkénti klubfoglalkozásokon. Az elkészítés trükkjei mellett jó anyagbeszerzési forrásokat is elmondanak egymásnak.

A klubtagok közül néhányan a kezdetektől járnak, de vannak egy-két éve csatlakozók is. Emma az Iparművészeti Múzeumban szembesült először a gyönyörű patchwork tárgyakkal, és azonnal beleszeretett a technikába, utána több tanfolyamot, képzést elvégzett. Mária a nyugdíjas éveire keresett értelmes elfoglaltságot, baráti társaságot. Évi három évet varrodában dolgozott, később egy újságban figyelt fel a foltvarró tanfolyam hirdetésére. A klubvezető több mint 20 éve a televízióban látott egy patchwork oktatást, amin nagyon fellelkesedett, és hosszas kutatás után eljutott egy tanfolyamra. Azóta mindennap varr, és másokat is segít jó tanácsaival.

A klubdélelőttök nemcsak a közös tervezésre, varrásra adnak alkalmat, hanem a beszélgetésre, barátságok kialakulására, de akár receptcserére is. A hazai foltvarrók élénk közösségi életet élnek. Mintegy 20 éve már, hogy Dolányi Anna textilművész meghonosította Magyarországon is ezt a nemes elfoglaltságot, azóta egyre szélesebb körben kedvelt. Nyáron táborokat rendeznek vidéki városokban, ahol akár egy hétig folyik az intenzív munka.

A foltvarráshoz türelem, kitartás szükséges, de teljesen kikapcsol, és stresszoldó hatású. Ha valaki belemerül, észre sem veszi, hogy már fél napja hajol az anyag fölé. Saját fantáziára és szépérzékre természetesen szükség van, de a kezdők munkájának megkönnyítésére teljesen kész csomagokat is lehet vásárolni, tervekkel, sablonokkal, anyagokkal.

Emma viccesen azt mondja, ha három napig nem varr, már elvonási tünetek jelentkeznek. Másoknál az unokák is beleszólnak abba, hogy milyen gyakran jutnak tűhöz. Viszont az unokák nagyon lelkesek, rendszeresen varrnak a nagyikkal ajándékokat, megtanulják a kézimunka szeretetét.

Legnagyobb kihívásnak mindenki a színösszeállítást tartja, hiszen az összes apró részlethez meg kell találni a megfelelő anyagdarabot. A kész munka öröme viszont mindenért kárpótol. A csoport nagyon büszke arra, hogy mindenkinek van már egy patchwork technikával készült saját takarója, ami a legnagyobb munkának számít.

A foltvarró klubhoz való csatlakozáshoz némi alaptudás feltétlen szükséges, hiszen itt nem tanfolyamot tartanak, csak a továbbképzés folyik önképző jellegűen. Ha valaki elakad otthon egy alkotási folyamatban, itt alkalma nyílik a tapasztaltabb tagokkal megbeszélni. Motivációt kapnak, biztatják egymást, a nagy tudású klubvezető pedig mindig ott áll, ha elakadnak.

A Wekerlei foltosok tavaly decemberi kiállításán a takarók mellett az utóbbi egy év munkáit, valamint régebbi – közös és egyéni – alkotásokat, faliképeket, használati tárgyakat – táskákat, piperetartókat, tolltartókat – és egyéb dísztárgyakat is megcsodálhattak az érdeklődők.

Címkék: foltvarrás, foltvarró klub
Kapcsolódó programok
WEKERLEI FOLTOSOK KÖR
WEKERLEI FOLTOSOK KÖR