Budapesti népművelők látogatása

Budapesti népművelők látogatása

A kispest.hu cikke
2020. 01. 29. 

Budapesti népművelők jártak Kispesten

„Tanulmányi kirándulásra” érkeztek a Budapesti Népművelők Egyesülete (BNE) tagjai Kispestre kedden. A rövid autóbuszos városnézésen kívül látogatást tettek a Wekerlei Kultúrház és Könyvtárban (WKK), megismerkedhettek a Wekerlei Társaskör tevékenységével, valamint a KMO Művelődési Központ és társintézményeinek szakmai munkájával.

Az elmúlt 12 évben, a két nagy intézmény teljes felújítása óta nem jártak szakmai látogatáson a BNE tagjai Kispesten. Ezért is gondoltuk, hogy érdemes a főváros különböző pontjain, más és más körülmények, feltételek között dolgozó népművelőket, művelődésszervezőket meghívni, hogy lássák és megismerhessék, miként dolgozunk, milyen kulturális színtereket működtetünk, milyen nehézségeink és sikereink vannak – mondta köszöntőjében Gábor Ilona, a KMO igazgatója, a BNE elnöke a látogatás első helyszínén, a WKK-ban.

A házigazda önkormányzat nevében Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy Kispest büszke kulturális intézményeire, és lehetőségeihez képest mindig támogatja az ott folyó munkát. A kerületi intézmények szolgáltatásait sokkal többen veszik igénybe, mint az gondolnánk, hiszen pici gyerekkortól a szenior korosztályig bőségesen szerepel színvonalas program a kínálatukban. Márait idézve beszélt a kultúra fontosságáról és az általa közvetített minőségről: „Azt akartam mondani, hogy Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni. (...) De ez az ország semmitől nem fél úgy, mint a minőségtől, s az igazi műveltségtől, amely valóban hősiesség”.
A WKK igazgatója, Szabó Mária röviden bemutatta a wekerlei „mézeskalács házikó” adottságait, amelynek legnagyobb termében is csupán száz érdeklődőt tudnak leültetni, és az ebből adódó előnyöket és hátrányokat. Az intézmény legnépszerűbb programjai közül az igazgató külön kiemelte a Téltemető rendezvényt, a WekerleFesztet és a Nemzetek napjait. A WKK tevékenységének és munkatársainak bemutatására a ház „kreatív tandemje”, Kiss-Szitár Orsolya és Bonencsuk Mónika vállalkozott, nagy sikerrel. A két szakember arról is beszélt, hogy egy ilyen kis csapatban talán a legfontosabb a munkához, a szakmához fűződő alázat, a minden nehézségen átsegítő humor és az a közös szeretetnyelv, az a láthatatlan fonal, amely itt a házban mindenkit összeköt. Egyedire sikeredett előadásukban, ízig-vérig népművelőként még arra is volt figyelmük, hogy születésnapján viccesen és meglepetésszerűen köszöntsék a BNE egyik tagját.

Rövid autóbuszos wekerlei és Kós téri ismerkedés után a Wekerlei Társaskörben Somlói Judit, a Wekerlei Társaskör Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Romhányi András és Romhányiné Kovács Mária tartottak ismertetőt tevékenységükről, rendezvényeikről a wekerlei civilek húsz éves munkájának alapfeltételéről, különlegesen fontos vívmányáról, a csaknem négyszáz önkéntes munkájáról, szerveződéséről.

A folytatásban a KMO intézményei közül a Nagy Balogh János Kiállító teremben, ahol jelenleg a Helikon 25 című kiállítás látható, Mohay Orsolya művészettörténész, a KMO munkatársa várta a fővárosi közművelődési szakembereket. Ennek kapcsán Mohay Orsolya bemutatta Kispest ugyancsak aktív és színes képző- és iparművészeti életének történetét, amely évtizedek óta jellemzi a városrészt. Külön kiemelte, hogy a különböző művészeti ágakban tevékenykedő művészek remek emberi és szakmai viszonyban vannak egymással, ami ugyancsak különleges jellemzője az itteni közösségnek.

Meglepte a látogatókat a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény működési körülménye (a gyűjtemény a Vass iskola egyik melléképületében található), és rácsodálkoztak a gyűjtemény néhány különleges és ugyancsak ritkaságszámba menő darabjára. Különösen a teljesen épségben és egészében látható Gulyás Benjamin, az egykori Sárkány utcai (ma Ady Endre úti) gyógyszertárának berendezése, valamint a Kispesten működő ügyvédek közül Dr. Várhelyi Oszkár irodájának bútorzata és személyes tárgyai tetszettek a szakembereknek. Siklós Zsuzsanna gyűjteményvezető röviden elmesélte a gyűjtemény alakulásának, működésének, költözködéseinek, majdnem megszűnésének legfőbb állomásait, és arról beszélt, hogy olyan egyedülálló kollekciók vannak jelenleg még dobozban és raktárban, például az egykori Porcelán- Kőedény- és Kályhagyár, azaz a Gránit gyár porcelánjai, hétköznapi használati tárgyai, edényei, a különböző korszakokra jellemző példányai, amelyek már csak itt találhatóak meg. Ezért is szorgalmazzák, hogy a kerületben találjanak méltó kiállítóhelyet a gyűjteménynek, amelyre az elkövetkezendő években talán lesz esély. A tudás átadásának egyik legfontosabb feltétele az intézményhálózat, ami nem mindegy, hogy hol és miként működik, és hogy miként becsülik meg az ott dolgozókat. Ebben sajnos mostanság nem állunk jól, elég ha a Közlekedési Múzeum idő előtti lebontására, vagy a Természettudományi Múzeum vidékre költöztetésére gondolunk – tette hozzá.

A fővárosi közművelődési szakemberek kötetlen találkozója a KMO-ban ért véget, ahol Gábor Ilona röviden bemutatta a 2008-ban teljesen átalakult és megújult intézményt, valamint annak sokszínű, minden korosztály számára aktív elfoglaltságot biztosító tevékenységét.

Forrás: https://uj.kispest.hu/hirek/9023-budapesti-nepmuvelok-jartak-kispesten

Címkék: Kispest, BNE, Wekerletelep, népművelők