Olvasósarok

Tied a színpad helyett

Programpótló – Tiéd a színpad!

Ebben az évben nem lesz nyüzsgő, izgatott és zajos Tiéd a színpad! program a Wekerlei Székelykapu Napokon. Mert sajnos nem lesz WSZN… Ezt a szombat délelőtti nagyszínpadi műsorfolyamot hosszú évek óta a WKK szervezi. A kispesti gyerekcsoportok apraja-nagyja hónapokon keresztül készült erre a nagyszerű hangulatú szabadtéri fellépésre. Az elmúlt években, ahogy egyre közeledett az időpontja, úgy sűrűsödtek feladatok, nőtt a bemondó szövegének hossza, a technikai forgatókönyv sorai, a résztvevők létszáma, az ajándékok mennyisége. A szervezést sok telefon és levélváltás kísérte, egyeztetések, számolások, megannyi kérdés, megoldandó helyzet, amitől az izgalom nőttön nőt.

Ám a rendezvény reggelén egy pillanatra mindig megállt az idő: korán reggel érkezünk a házba, ahol a gondosan összeállított dobozok csatasorba állva várnak az indulásra. Sietve tartunk még egy utolsó szemlét, pakolunk és indulunk. A Kós Károly téren már vár bennünket a színpad, de egyelőre csupán a madarak csiripelése és az építés tompa zaja hallatszik. Ez az idő még miénk, csendesen rakosgatunk, rendezzük sorainkat, szinte suttogva beszéljük át a már bevésődött feladatainkat, söpörjük a színpadot, kikészítjük a vizet, szétrakjuk a papírjainkat, bekészítjük a tollakat, fényképezőt, és várunk. Ekkor hirtelen, nagy lesz a csönd. Ez az a pillanat, a kezdés előtti percek lélegzetvétele. Ülünk a lépcsőn, nézzük a csodálatos parkot, a fenséges fákat, a szökőkút játékos csobogását, az életfát, amely régi ismerősként áll vigyázban mellettünk. Magunkban szívjuk a harmatos fű leheletét, a virágok életadó illatát, a készülő ételek csábítását.
Aztán hirtelen, mintegy varázsütésre – sosem értjük honnan – felbukkannak az első fellépők, és velük megérkezik az izgatottság vibrálása, ez a rezgés lassan szétömölve tölti be a teret és időt, hogy társunk maradjon a műsor végéig. Ekkor már megállíthatatlanul felgyorsul minden, pörögni kezdenek az események, a lépcső egyik felén fel, a másikon lefelé óvatos igyekezettel rohannak az ifjú balerinák, táncosok, kötélugrók, rockisok, hip-hoposok. Az öltözősátrakban világcsúcsot döntenek a jelmezváltások, fodrászszalonok mestermunkáját idéző fizurák készülnek, hogy a lehető legtökéletesebben léphessenek közönségük elé a csoportok. A tét ugyanis nem más, mint legszebb arcát bemutatni az egész évi kitartó munkájuknak, vele együtt a közösségüknek, amelyben csodák születnek, a tehetségüknek, amely mocorog bennük, az alázatuknak, amellyel láthatóvá válik a szorgalmuk. Így igyekeznek átadni a produkciójuk iránti lelkesedésüket, ezzel a láthatatlan erőfeszítésekkel teli készülődéssel, amelyet közönségük elismeréssel és büszkeséggel teli tapssal jutalmaz. 
Ez a pár óra olyan, mint egy perc, úgy szalad el, és mi pedig fáradtan, mégis mosolyogva ülünk újra a lépcsőn. Most még nincsenek tanulságok, jövőtervezés, csak az akkor van, és vele az az érzés, hogy szeretjük ezt a rendezvényt!
Úgyhogy készüljetek csoportok, mert lesz még Tied a színpad!