Program

BORIBABA TORNA 2-3 ÉVESEKNEK


Foglalkozásvezető:

Katona Bori
Email: katona.bori@t-online.hu
Telefonszám: +36 30 523 0869
Bemutatkozás:
TF-en végeztem testnevelőként és úszó szakedzőként. Az igazi diplomát azonban Édesanyám – aki kiváló óvónő, anya és nagymama – és kisfiaim mellett szereztem meg. Az első babamama foglalkozásokat kisfiammal együtt otthon kezdtük, annak színét-javát egy 45 perces foglalkozásba sűrítettük: énekek, mondókák, versek kíséretével pörögtünk, forogtunk, totyogtunk…Hétről-hétre egyre jobban éreztük magunkat és a bennünket körülvevő édesanyák és babák is egyre bátrabban csinálgatták a kis mutatványokat. Az órák első felében továbbra is a tornán van a hangsúly, utána pedig rajzolunk, mesélünk, kézműveskedünk és közben beszélgetünk örömről, problémákról. A foglalkozások szünetében a babák közösen teáznak, gyümölcsöt eszegetnek – sokan közülük itt kóstolták meg először a darabolt almát…itt ittak először csészéből… Ezt tudtam és tudom adni, úgy érzem nem csak a saját gyermekemnek, hanem minden, erre nyitott, babatornára járó babának és anyukának. A jövőben is szeretettel várok minden édesanyát-édesapát babájával együtt, hogy közösen, kézen fogva vezessük be őket ebbe a gyönyörű, titkokat rejtő Világba. „Köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál, és rám bíztad legféltettebb kincsedet: GYERMEKED-et. „

Összes programja


Köv. időpont:
2018.10.24., szerda 10:00 - 11:30


Zajlik hetente 2018. 09. 05. és 2018. 09. 05. között:
Szerdán
10:00 - 11:30

Elmaradó alkalmak:
2018. 11. 02., péntek 00:00 - 00:00

Ovielőkészítő foglalkozás, játékos mozgásfejlesztés, koncentrációt és kézügyességet fejlesztő gyakorlatokkal.
Részvételi díj: 1 800 Ft/alkalom vagy 16 000 Ft/10 alkalom (a bérlet minden Boribaba-rendezvényre és foglalkozásra érvényes)
Előzetes jelentkezés és bővebb információ a foglalkozásvezetőnél:
Katona Bori | +36 30 523 0869 | katona.bori@t-online.hu

 

Kapcsolódó galériák:




Címkék: baba-mama, fejlesztés, babatorna

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

BORIBABA TORNA PROGRAM (archiválva 2017.02.10.)

Mozgásos állapotfelmérő program 2-3 éves korú babáknak.
részletek...

Kedves Látogatóink!

A kultúrház október 22-én és 23-án zárva lesz.