Hagyományos tojásírás

Hagyományos tojásírás

Tojásírás hagyományosan

A szöveghez kapcsolódó fotók a lenti képgalériára kattintva láthatóak!

1.      Lassú tűzön keményre főzzük a tojást. Ha lobogó vízben főzzük, könnyen megrepedhet, és aztán már nem tudjuk használni majd írókázásra.

2.      Miközben fő a tojás, előkészítjük a festőlevet. A hagyomány szerint vöröshagyma héját főzték sokáig, így nagyon szép, vöröses festőlevet kaptak. Lehet használni a boltban megvásárolható piros tojásfestéket is.  Egy liter vízhez három zacskó festéket keverünk, és egy evőkanál ecetet is teszünk bele.

3.      Miért pont piros? A piros szín az élet, a szerelem és Húsvét lévén Jézus Krisztus vérének is szimbóluma.

4.      Megvárjuk, amíg a tojás kihűl. Ez azért fontos, mert viasszal fogunk rá írni, és ha meleg a tojás, könnyen elmaszatolódhat a minta.

5.      A minta kiválasztása: ma már nagyon sok szép mintát találhatunk az Interneten, és sok helyen még a nevét is a minta mellé írják. Izgalmas időtöltés a szimbolikák tanulmányozása, egy-egy minta jelentésének felkutatása. Hiszen nem véletlenül hívják a műveletet tojásírásnak. Valóban írunk rá, és nem mindegy, hogy kinek, mit szánunk üzenetént.

6.      Meggyújtjuk a mécsest és megvárjuk, amíg egy kis olvadt viasz keletkezik a láng alatt. Az íróka csőrét lassan a tűz fölött megmelegítjük, és visszamártjuk az olvadt viaszba. Így a kis csőröcskébe olvadt viasz kerül, amivel óvatosan mintát tudunk húzni a tojásra.

7.      Ha osztott mintát választunk, akkor először az osztással kell kezdenünk.

8.      Az osztás után jöhet a minta kidolgozása. Javítani nem lehet, minden apró tévedésünk látszani fog a festés után.

9.      Ha készen vagyunk a mintával, óvatosan a hideg festőlébe helyezzük a tojást. Minél tovább fürdik a tojás a festőlében, annál sötétebb árnyalatú lesz.  

10.   A tojásírás munkafolyamata, különleges hangulata hozzásegít a húsvéti ünnepkör valódi jelentésének megértéséhez. 

 

A leírás Kiss-Szitár Orsolya közművelődési szakembernek (a WKK művelődésszervezőjének) a receptje alapján készült.

Címkék: tojásírás, hagyományos tojásfestés, tojásmotívumok, húsvéti tojás
Részletek
Időpont
2020. 04. 07., kedd 08:00 - 20:00
Legközelebbi alkalom
-
Kapcsolódó programok
HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS
HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS
Kapcsolódó albumok
Tojásírás
Tojásírás