Somogyi Erika énekművész

Somogyi Erika énekművész

Kerületünk kimagasló tehetségű énekművésze már egész kisgyerekként kapcsolatba került a zenével. Szeretettel és szívesen hallgatta nagymamáját, aki csodaszép hangjával elvarázsolta a kislányt. Nem csak megszerette, de tehetségének eleget téve később hivatásának választotta a dallamok világát. 

Elmeséléséből kiderült, hogy diákként a régi, Petőfi utcai iskolában tanára Pintér Józsi bácsi figyelt fel rá, hogy „ennek a gyermeknek arany van a torkában”. Ettől kezdve részt vett minden iskolai és kerületi rendezvényen. Fellépett különböző városok népdalversenyein, és eredményesen szerepelt az iskolák közti megmérettetéseken is. Az éneklés mellett elszántsággal készült jogi pályára, ám a tehetség és a lehetőség szerencsés találkozása a zenei pályára szólította. Az Állami Népi Együttes felkérésére szólóénekeket kapott, melynek örömmel tett eleget. Hivatását a Magyar Nemzeti Filharmónia szólistájaként folytatta, ahol ma is énekel. 2002-ben elnyerte az „Év Énekese” valamint „Kiváló Művésze” díjat. 

Szép hangjával és derűs személyiségével széles réteget megszólít. A komolyzene mellett a szórakoztatóiparban is megtalálta számításait. A magyar nótát, valamint az operettet kedvelők is gyakran találkozhatnak vele akár a képernyők előtt is. Legyen az templom, melyben orgona csendül vagy kísérje akár a 100 Tagú Cigányzenekar, ő otthon érzi magát a műfajok között. Számos alkalommal számítanak rá itthon és külföldön egyaránt. Nekünk, wekerleieknek pedig öröm, hogy Wekerletelep, Kispest lakójaként köszönthetjük.

A IV. Wekerlefeszt Művészeti Találkozó vasárnap délutánján, a KLASSZIKfeszten Somogyi Erikát is meghallgathatjuk a Wekerlei Kultúrházban. Időpont: április 19., vasárnap. Részletes program: http://wkk.kispest.hu/program/312/wekerlefeszt-muveszeti-talalkozo

Címkék: ének, nóta, énekművész, művészet, wekerlefeszt