Cakó Ferenc grafikusművész

Cakó Ferenc grafikusművész

A ’80-as évek közepétől a televízió képernyője előtt ülve egy generáció nőtt fel a kis gyurmafigura, Zénó és a Sebaj Tóbiás kalandjain, másokat az üvegre, homokkal rajzolt, gyorsan változó formák lendülete ejtette ámulatba. Alkotójuk Cakó Ferenc, alkalmazott grafikus és animációs filmrendező. Egyedülálló homokrajz technikájáért szinte minden jelentős nemzetközi fesztivál fődíjjal jutalmazta. Cakó Ferenc Érdemes és Kiváló Művész,  számos nemzetközi filmfesztivál fődíjasa. 
 

Édesapja festőművészként és grafikusként dolgozott ezért már egészen kisgyerekként közel került ehhez a képi, művészi világhoz. A Magyar Iparművészeti Főiskola, alkalmazott grafikai szakán végezte tanulmányait. A ’70-es években kétszer is elnyerte az Országos Amatőrfilm Filmfesztivál fődíjat, majd a Pannónia Filmstúdió tagja lett, ahol Foky Ottóval dolgozott együtt. 1996-ban saját animációfilm-stúdiót alapított. Az évek alatt számos országban népszerűsítette művészetét. Többek között a japán- és az amerikai körút mellett nem véletlen, hogy a homokra épült arab világban, az Emirátusokban különösen nagy szeretettel fogadták.
 
A homokfestés ötlete az írásvetítők megjelenésével alakult, formálódott. Míg a hagyományos animációs filmek időigényes elkészítése több hónapot vett igénybe, addig az alulról világított üvegen a formák a művész keze alatt lendületesen alakulnak, változnak. Bár sokakban felmerül, hogy ők is kipróbálnák a homokszórást, a könnyed, lendületes vonalvezetés valójában rengeteg koncentrációt igényel, melyben minden apró mozdulatot összhangba kell hozni a zene ritmusával. A sebészi pontossággal megalkotott, mindenki számára érthető stilizált formákba foglalt animációk mély művészei tartalmat, komoly érzelmeket és mondanivalót hordoznak.
Kisfilmjei a világon sokfelé ismertek, mint például az Ab ovo, a Hamu, A homok dala, A négy évszak, Vízió, A róka és a holló, illetve az itthon tavaly bemutatott Dózsa-felkelés homokanimációja. Mindezek mellett döbbenetes erejűek a grafikái és festményei, melyek hazánkban több egyéni kiállításon bemutatkoztak.

A IV. Wekerlefeszt Művészeti Találkozó vasárnap délutánján, a KLASSZIKfeszten Cakó Ferenc élő homokanimációját láthatjuk a Wekerlei Kultúrházban. Időpont: április 19., vasárnap 18 óra. Részletes program: http://wkk.kispest.hu/program/312/wekerlefeszt-muveszeti-talalkozo

Címkék: animáció, gyurmafilm, homokanimáció, művészet, wekerlefeszt