Madárlesen
Madárlesen címmel a WKK és a Richter Gedeon Nyrt. szeptemberben közös környezetvédelmi pályázatot hirdetett meg 8-12 éves gyerekeknek. A november 21-én, szombaton azonos címmel megrendezett komplex rendezvény a madarak jegyében telt.
Az esemény a Fény-Kép-Vadászok csoport természetfotóinak kiállításmegnyitójával vette kezdetét. A fotósok madarakról szóló, különleges fotókat hoztak a WKK falaira.
Ezek után a Madárlesen pályázat díjátadója következett. A szeptemberben meghirdetett kétfordulós Richter-WKK verseny első fordulójára 188 jól megoldott madaras teszt érkezett. A teszt kérdései között szerepeltek önálló kutatásra inspirálók, saját tapasztalaton alapulók, de számunkra az elsődleges cél az volt, hogy felnőtt-gyerek, pedagógus-növendék, családok együtt szerezzenek élményt, tudást. A teszteknél 15 maximális pontot kaphattak a versenyzők, és nagy arányban kaptunk hibátlan, illetve csekély hibaszámú kérdéssorokat. A második fordulóra 145 darab fantasztikus madáretetőt kaptunk, melyet négytagú szakmai zsűri bírált el. A madáretetőkre maximálisan kapható pontszáma 40 pont volt (4 zsűritagtól max. 10-10 pont).
Zsűritagok: Bogó Józsefné képviselő, Környezetvédelmi Bizottság elnöke
Otrok Györgyné Richter Gedeon Gyógyszercég képviseletében
Telegdi Ágnes írónő, természetfotós, a madarak nagy szakértője
Ékes Gábor képviselő, a Környezetvédelmi Bizottság alelnöke
20 gyermeknek tudtunk díjakat kiosztani a Richter Gedeon cég támogatásával, de a rendezvényről senki nem ment haza üres kézzel.
A díjátadó után két teremben lehetett fából és petpalackból madáretetőket barkácsolni, valamint az emeleten Telegdi Ágnes írónő, természetfotós igaz állattörténeteit hallhattuk Téli madármesék címmel, csodás képek és mesék kíséretében.
A rendezvényen a Richter jóvoltából mindenki kapott eleséggolyót a madaraknak, amit kifüggeszthet a kertjében, teraszán. A WKK-ban 2016. január 8-ig a 2015-ös év madaráról, a búbos bankáról készült gazdag fotósorozat is megtekinthető, melyet a Magyar Madártani Egyesület kölcsönzött az intézménynek.
Köszönjük a gyerekeknek és szüleiknek, pedagógusaiknak a kreatív alkotásokat, melyeket január 8-ig lehet megtekinteni a WKK-ban.
Köszönjük a Richter Gedeon Nyrt., a Magyar Madártani Egyesület és Telegdi Ágnes támogatását!
Madárlesen pályázat nyertesei - kategóriák szerint bontva - a következők:
Természetes alapanyagú madáretetők:
1. Vass Tamás 11 éves
Kispesti Kós Károly Általános Iskola
(Maximális pontszámot ért el minden fordulóban. Szöveges különdíjban részesült.)
2. Pelle Fanni 9 éves
Pannónia Általános Iskola
3. Gallyas Krisztián 12 éves
Kispesti Kós Károly Általános Iskola
4. Magyar Balázs 9 éves
Kispesti Ady Endre Általános Iskola
5. Rajszki Olivia 11 éves
Kispesti Ady Endre Általános Iskola
Természetes alapanyagú madáretetők különdíjak:
1. Richter és Telegdi Ágnes különdíjas: Pálhegyi Málna 11 éves
Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola
2. Richter különdíjas: Szabó Lilla 12 év
Kispesti Kós Károly Általános Iskola
Írásbeli munkája Richter különdíjas: Hambalkó Bence 11 év
Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola
3. Írásbeli munkája Richter különdíjas: Nagy Sebestyén 10 éves
Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola
Újrahasznosított anyagból készült madáretetők:
1. Ditrich Gergely Botond 9 és fél éves
Budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnázium
Pesterzsébet
Az újrahasznosított kategória legmagasabb pontszámú versenyzője. Írásbeli munkája körültekintő tanulmányozásról árulkodik.
2. Kerékgyártó Tamás 11 éves
Karácsony Sándor Rózsa téri Református Általános Iskola
A régi nemes anyagokból hasznos, ötletes és szép madáretető készült
3. Ádám Janka 12 éves
Kispesti Pannónia Általános Iskola
Óriási munka családi összefogással.
4. Kolozár Luca 9 éves
Karácsony Sándor Rózsa téri Református Általános Iskola
5. Csegzi Márta 12 éves
Kispesti Kós Károly Általános Iskola
Papírhengerek függesztve.
Újrahasznosított anyagból készült madáretetők különdíjak:
1. Írásbeli munkája Richter különdíjas: Trombitás Máté 8 éves
Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola
2. Ötlet különdíjas Richter különdíj: Varga Richárd 10 éves
Gyulai István Általános Iskola (XX. ker.)
3. Richter ésTelegdi Ágnes különdíjas: Tóth Gergely 9 éves
Kispesti Kós Károly Általános Iskola
Kiemelten kedves és értékes szöveges feladatmegoldások különdíja:
1. Richter különdíjas: Pletser Barbara 8 és fél éves
Kispesti Bolyai János Általános Iskola
2. Richter különdíj Berkó Rozália 11 éves
Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola
(Gondosan kidolgozott írásbeli munka)
Richter különdíj Marinov Tamara 9 éves
Gyulai István Általános Iskola (XX. ker.)
(Ötletes etető, rajz a pályázat mellé)