Wekerlefeszt hetedszer

Wekerlefeszt hetedszer

Az „Időtlenség” címet adta a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár idei összművészeti fesztiváljának, amelyet azért indított el 2011-ben, hogy közelebb hozza a művészetkedvelő közönséget Wekerletelep és Kispest kulturális értékeihez, az itt élő alkotókhoz és az alkotás folyamatához.

 

Debussy-darabbal kezdődött a hetedik Wekerlefeszt Bede Anna Fanni (fuvola) előadásában, majd Kispest polgármestere köszöntötte a művészeti találkozót. A mottóra is utalva – „Időtlenség” –, Gajda Péter arról beszélt, hogy a kerület idén ünnepli a 110 éves Wekerletelepet, és a fesztivál méltó ehhez az évfordulóhoz, nagyszerű munkát végeztek a kultúrház munkatársai. Elmondta, az önkormányzat, csatlakozva az ünnepléshez, támogatja az intézményt és a helyi civileket, hogy a 2008-as centenáriumhoz hasonló, színvonalas kulturális évet zárjon majd Kispest.

A fesztivál megnyitója hagyományosan a Wekerlei Galéria képzőművészeti tárlat megnyitója is: a helyi képzőművészek közös tárlatát Hemrik László művészeti író, a Ludwig Múzeum munkatársa ajánlotta a közönség figyelmébe. A több mint 60 alkotást bemutató tárlat május 19-ig látható (kiállítók: Árvay Zolta, Barti Magdolna, Bereczky Ildikó, Cakó Ferenc, Csekei Tóth Eszter, Cserny Timi Pookah, Duffek Tivadar, Freisinger Balázs, Haraszty István, Haraszty Zsófia, Homoki Anikó, Horváth Péter, Horváth Tamás, Katona Áron Sándor, Kristóf Lajos, Janisch Kornélia, Lach Sándor, Mazalin Natália, Mészáros Gábor, Nikmond Beáta, Pál Csaba, Perei Gabriella, Pleszkán Orsi, Raj Csaba, Ruzicska Tünde, Ruttkay Sándor, Skoda Éva, Soltész Melinda, Szőke Péter Jakab, T. Szilágyi Ágnes, Tényi Sarolta, Thomai Ioannidou, Udvari Hajnalka, Varga László, Városi Gabriella, Végh Lajos, Vojnits Attila, Zálogh Sándor, Zsombor Ede).

A kultúrház igazgatójától megtudtuk, az idei ünnepi alkalomra tekintettel – és utalva az időtlenségre – az idei Wekerlefeszt szombati programjának mindegyik eleme előtt Wekerletelep közösségi és kulturális életével kapcsolatos művelődéstörténeti érdekességekkel lepték meg a közönséget az intézmény munkatársai. Szabó Mária elmondta, idén a wekerlei séták is beépültek a fesztivál programjába, és további újdonságként ifjú tehetségek is bemutatkozási lehetőséget kaptak. Arról is beszélt az igazgató, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a művészeti találkozó iránt, a művészekkel jó kapcsolat alakult ki az évek során. Az intézmény adja a keretet, a tematikát és ez mindig inspiráló erő a művészek számára. A fesztivál Kispest és Wekerletelep meghatározó kulturális programja – mondta el Szabó Mária.

A kiállítás megnyitója után Dobbanj! címmel Geröly Tamás jazzdobos felnőtteknek szóló ritmikus játékával folytatódott a szombati program, majd Hemrik László „Időtlen vagy időszerű?” című művészeti fóruma következett érdeklődőkkel, művészekkel, amely az idő aspektusából közelített a műalkotás értékvilágához, a témaválasztás szabadságához. Az „Apáról fiúra – Fiatal tehetségek egykoron és ma” című blokkban fiatal tehetségeket léptek a közönség elé (Somogyi Roxána – zongora, Ékes Adél – gitár, Ékes Ágoston – gitár, Gombai Franciska – ének, Balla Tünde – próza). A délután folyamán „A dalárdától a kortárs kórusművekig” címmel Laczó Zoltán Vince és Bella Máté wekerlei kortárs zeneszerzők műveit mutatta be a Ferencvárosi Művelődési Központ női kara, vezényelt: Lovas Gabriella, zongorán közreműködött: Luty Johanna. A folytatásban improvizációs színházi előadást mutatott be az IttésMost Társulat Ne félj a művésztől! címmel. A Wekerlefeszt első napját a Gombai Ökrös–Geröly Trió (Gombai Tamás – hegedű, Ökrös Csaba – hegedű, Geröly Tamás – ütőhangszerek) népzenei improvizációs koncertje zárta.

Vasárnapra öt műterem- és műhelylátogatást szerveztek a rendezők: Cserny Timi Pookah grafikusművésszel, Szőke Péter Jakab festőművésszel, Bereczky Ildikó grafikusművésszel, Ruzicska Tünde keramikusművésszel, valamint Pál Csaba grafikus- és festőművésszel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Két Wekerlei Séta indult vasárnap Seregi Zsuzsa vezetésével. A séta útvonalán a látnivalók mellett helyi művészek meglepetés-produkcióival is találkozhattak a résztvevők.

I. séta (délelőtt)
- A Főtér nevezetességei, neves személyiségek és munkásságuk. 
1. produkció a Zenepavilonnál: Tallós Rita színművész Bacher Iván írása Kós Károlyról
- Katolikus templom, nyitott könyvespolc, Wekerle étterem, Taksony utca 5. Bächer Iván író egykori lakóháza, Petúr utca Wekerlei Kultúrházról, a két tanítói lakóház.
2. produkció a Hársfavirág téren: Gettó Márton 
- A telep élővilága, védett fasork, a tér házai, utcanevek, Esze Tamás utca, Körző utca 4. Tátrai Vilmos hegedűművész szülőháza és emléktáblája.
- 3. produkció a Megfagyott Muzsikusok emlékhelyénél a Bárczy István téren: Juhos-Kiss János költő, író verseiből szaval Juhos-Kiss Csaba 
- Ki volt Bárczy István? Csőharangok és a telep építészei, az oktatási tömb és a II. számú általános iskola, a Gutenberg krt., a gimnázium, Murányi utca, a Zoltán utcai pékműhely, az orvosi lakóház, Hungária út az igazgatói lakóház kerítése, kertje, lépcsőháza. 
- 4. produkció a tornyos háznál (Hungária út 9.) a csigalépcsőnél: Tatai Veronika színművész 

II. séta (délután)
- A Főtér nevezetességei, neves személyiségek és munkásságuk.
1. produkció a Zenepavilonnál: Tallós Rita színművész Bacher Iván írása Kós Károlyról
- Thököly út, wekerlei könyvtár, postaépület, két igazgatói ház, az első telepesek.
- 2. produkció az Eperfa téren a festett ülőkéknél: Juhos-Kiss János költő, író verseiből szaval Juhos-Kiss Csaba 
- Kertvárosi koncepció, az irányjelző fa, Vonás utca a tanítói lakóház, óvoda, tornacsarnok, református templom és a Wekerlei Pantheon, Corvin krt. a madártanösvény tavasz és nyár táblája.
3. produkció a Győri Ottmár téren a bazaltkövekből kirakott utcahálózatnál: Tatai Veronika színművész
- Ki volt Győri Ottmár? Az I. számú iskola és vele szemben a VI. számú iskola. 
4. produkció a Madách utcába befordulva Szőke Péter festőművésznél

Forrás: https://uj.kispest.hu/hirek/7310-wekerlefeszt-hetedszer

Címkék: wekerlefeszt, művészet, wekerle