Zoohacker

Zoohacker

Palásti Kovács Zoltán 1972-ben született Budapesten. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd az ELTE ének-zene, karvezetés szakán szerezte meg diplomáját 1997-ben. 1997-től 2007-ig a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított zeneesztétikát.

Projectek:

Zoohacker az ország egyik legeredetibb és legkreatívabb dj - producer - zeneszerzője, és egy évtizede az elektronikus zene megszállottja. 2004-ben akkori dj társával megalapították lounge formációjukat, a The Lushlife Project-et. Első albumuk, a Budapest Eskimos a német Mole Listening Pearls kiadónál – Yonderboi, Zagar vagy az Anima Sound System nemzetközi kiadójánál - jelent meg 2005-ben, mely nagy sikereket ért el a nemzetközi lounge szcénában. A lemez számai rengeteg nívós külföldi válogatásalbumra rákerültek, köztük a méltán elismert Buddha Bar sorozat kiadványaira is.

Mindemellett Zoohacker több remixet is készített olyan neves előadóknak, mint pl. Timewriter, Fenomenon, Karányi, a Balkán Fanatik, a Budapest Bar, Barabás Lőrinc Eklektric, Hien és ByAlex. ByAlex kedvesem című számának Zoohacker átirata az Euróvizós dalverseny 10. helyéig jutott, és számos ország rádiós top listájára is rákerült.

2011-ben egy különleges találkozás során létrejött a Laár András meets Zoohacker project. A közös munkának rögtön meglett a gyümölcse: Tilinkó című számuk rákerült a Buddha Bar XIV. albumra.

Fábián Juli & Zoohacker

Az elektroakusztikus formációt 2011-ben alapította a két különböző műfajból érkező, mégis közös hangot találó zenész: Fábián Juli és Palásti Kovács Zoltán alias Zoohacker. A két zenész világának összefonódása egy olyan hatékony szerzőpárost hívott életre, mely azonnal egyedi hangvételű saját szerzeményeket komponált. A számok különlegességét az adja, hogy egyrészt a régi zenei stílusok mellett szinte az összes modern irányzat teret kap, másrészt a régebbi műfajok újraértelmeződnek a mai modern felfogás és az elektronikus hangszerelés által, s mindennek eredménye igazi minőségi popzene.

A formáció 2011-es debütálása óta folyamatosan jelen van a leghallgatottabb hazai rádiók és a MAHASZ slágerlistáin, játszott a legendás Stereo Mc's előzenekaraként, és a 2012-es hazai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe is bekerült 'Like a child' c. számával, mellyel országos hírnévre tett szert. A zenekar 'Liberation' c. dala 2011-ben a Jazzy Jazz Dalverseny 2. helyezettje lett.

Zoohacker meets Judie Jay

Zoohacker 2012-ben indította el ezt a projectet Judie Jay-el, ahol a kitűzött cél a lounge hangszerelési alapjaira épülő minőségi popzene. A duo debütáló száma a Best friends és az ezt követő Thankful, szintúgy a Mahasz slágerlista dobogós helyére került.

Szakmai felkérések:

Zoohacker 2012 szeptemberétől a Musci Fm-en minden hétfőn 23 és 24 óra között pörgeti a lemezeket, ahol a legkülönbözőbb aktuális Club és Party műfajok bemutatása a fő célkitűzés.

Díjak: 

Zoohacker 2013-ban megnyerte az Artisjus díjat "Az év könnyűzeneszerzője" kategóriában, és megkapta az év hazai elektronikus zenei produkciójáért a Fonogram-díjat.

További olvasnivaló: A dalszerzo.hu cikke Zoohackerről  ITT olvasható.

A VIII. WekerleFeszt látogatói 2019. április 13-án 19.00 órakor találkozhatnak vele.

Címkék: Zoohacker, WekerleFeszt