Hercsula a macska 2022.
Hercsula macska – persze, csak mi hívtuk így, mivel az igazi nevét nem értettük, – mikor megérkezett hozzánk hangos nyávogással közölte, éhes és otthonra vágyik. Bár egy kultúrházban sok izgalmas dolog történik, de lássuk be, az elárvult cicák gondozása nincs a szakmai feladatai között. De a kollégák azonnal segíteni szerettek volna a gyönyörű macskának. Rögtön nevet is kapott: Hercsula. És miért pont a Hercsula nevet kapta? Mert épp akkor választott bennünket ideiglenes otthonaként, amikor a Bálint Ágnes emlékkiállítás érkezett hozzánk. Adta magát a helyzet, hogy kedves meseírónk első megjelent könyvének macskahőséről nevezzük őt el. Mert ugye véletlenek nincsenek, hiszen Bálint Ágnes nagy tisztelője volt a macskák nemzetségének, így számunkra sem volt meglepő, hogy macska szegődik a kiállítás mellé.
Szóval Hercsula jött, és nem tágított, kitartóan hol az egyik ajtónál, hol a másiknál igyekezett elmagyarázni, mi mindent történt vele. Persze titkon azt is remélte, hogy van egy kis maradék, amin megosztozhatunk, és sejtése nem is volt téves, mivel a kosztra igazán nem lehetett panasza.
Teltek a napok és mi minden reggel azzal a reménnyel érkeztünk a Wekerlei Kultúrházba, hogy Hercsulát megtalálja az eredeti gazdája, és újra megszokott otthonában lehet. De Hercsula nem kószált el, nem kereste a régi gazdáját, és őt sem kereste már senki, csak várt bennünket hűségesen.
Mi becsülettel kerestük a gazdáját, majd a napok múltával pedig a leendő családját. Értetlenkedtünk, hogyan kerülhetett egy ilyen kedves és szép macska az utcára, aggódtunk a jövője végett: jött a hideg, az esős mord idő. Aztán, hogy Hercsula ne ázzon, fázzon lett a kertünkben átmeneti melegedő házikója, ágyikója és hétvégi ellátmánya. És amikor búcsúzott a kiállítás, leszedtük a Bálint Ágnes életéről szóló tablókat, a sok gyönyörű gyerekrajzot, egyszer csak jelentkezett egy kedves cicabarát pár, akik örömmel vették magukhoz Hercsulát. Mi pedig már nem is csodálkoztunk azon, milyen meseszerű történet ez, épp olyan, mintha Bálint Ágnes írta volna. Hercsula jött, kicsit velünk akart lenni, majd segítségünkkel szerető gazdikra talált. Szervusz, légy jó cica Hercsula!