Üveg és vászon 2023.

Üveg és vászon címmel nyílt meg 2023. január 21-én Homoki Anikó üvegművész és Lach Sándor képzőművész közös kiállítása 

A kiállításmegnyitón Hemrik László művészeti író gondolatait hallhattuk:

Üveg és vászon - avagy, ami összeköt

Üveg és vászon. Nő és férfi, férj és feleség. Tűz és víz? Időnként nagyok a különbségek, de nem áthidalhatatlanok.

Kezdjük mindjárt azzal, ami megfogható, ami konkrét, az anyaggal. Üveg és vászon, a vászonhoz persze odaképzeljük a pigmentet is. Az üveg és vászon jelentős eltéréseket mutató képzőművészeti minőségek, de az egymástól való távolságuk, mint jeleztük, nem áthidalhatatlanok, hiszen az általuk megjelenő világért ugyanaz a szubsztancia felelős: a fény. Joggal kérdezhetnék, nem a művész határozza meg az alkotás formavilágát, kiterjedését, tömegét, karakterét? Válaszunk megengedő, de csak megszorításokkal, a művész szerepe vitathatatlan, mert az ötlet, a vázlat, kísérlet, a tétova gesztus, merész gondolat az terméke, ám mindez csak a fény révén ölthet testet. És ez vonatkozik a képzőművészet minden műfajára. A fény a képzőművészet örök fundamentuma – ebben minden művész és teoretikus általában egyet is ért. Ahogy nincs Párizs a Champs-Élysées platánsora nélkül, Prága sör nélkül, ünnepek himnusz nélkül, a művészet sem képzelhető el értékes közösnevezője, a fény nélkül.

Ennek több - egymással összefüggő oka van. Először is az ember által feldolgozásra kerülő információk 70-80 %- áért a látásunk felelős. Ehhez szolgáltat üzemanyagot a fény, fény nélkül a szem kikötőben veszteglő hajó. Fény hiányában a művészetek többsége bezárhatja a boltot. De a fény még tágasabb dimenziók létéért is felelős, a fény választja el a láthatót a láthatatlantól, ő emeli ki a dolgokat a sötétből, az ismeretlenből, a semmiből. Nem véletlen, hogy a szellemi szféráknak, a világos, tiszta gondolatnak, a teremtő erőnek a fény a leggyakoribb szimbóluma. Mehr Licht ’Több fényt’ mondja sokat mondóan Goethe a halálos ágyán.

De a fény, és lépjünk újra közelebb a földhöz, és persze ehhez a kiállításhoz, a fény az alkotó művészek legfőbb társa. Ott ül mindig a művész vállán, mikor az dolgozik, és időnként bele-belesúg, belesóhajt a művész fülébe, máskor meg harsányan kiabálni kezd, és kemény utasítást ad: nem, ez így sehogy se lesz jó, csináld újra!

Máskor a fény az alkotás konkrét témájává válik. Gondoljunk csak Ferenczy Károly Október című festményére. Ott látjuk azon a nagybányai dombokat, az asztalon a polgári kávéskészletet, a frissen szedett almák, de a kép még is leginkább a verőfényről és a napernyő által vetette árnyékról szól. De említhetek egy majd száz évvel később készült művet Olafur Eliasson, Room for one colour (1997) c. fényinstallációját, amelyben minden sárgává lényegül. A fény Anikó és Sándor munkáiban is jelentős szerepet játszik.

Homoki Anikó üvegművész. Az üveg a fény alázatos szolgája, egykedvűen tűri, hogy az elektromágneses részkecskék szabadon átáramoljanak a testén. A művész ennek tudatában használja az üveget. Hagyja áramolni a fényt, de egyúttal meg is szelídíti, másként csapdába ejti. Anikó finoman színezi, rétegezi, gyűri az anyagot, hogy az minél többet megmutasson a fény látható láthatatlanságából. Az üvegművész keze alatt akkor születik csoda, ha lassítja, hajlítja, megtöri – ha alkotómunkára fogja a fényt.

Az üveg átengedi, a vászon viszont útját állja a fénynek. A festő ezen a felületen fogja megmutatni a fény különböző minőségeit: a színeket, a tónusokat, hogy aztán azokból alakzatok, kompozíciók, struktúrák épüljenek, majd pedig tartalmak, hangulatok, filozófiai állítások szülessenek. Lach Sándornál, mint az látni fogjuk, a fény minimum kettős természetű: jel és jelentés.   

Homoki Anikó és Lach Sándor művészete között nemcsak a fény teremt egyedül kapcsolatot. Alkotó stratégiáikban is találunk közös vonásokat. Mindketten széles spektrumát járják be a művészetnek, szeretnek közel kerülni az absztrakcióhoz, s vele az általánosítható kijelentésekig, miközben művészetük szívesen él a realisztikus formákkal, a szimbólumok alkalmazásával. A mindkettőjükre jellemző az alkotói szabadsága szabad megélésének attitűdje.

Anikó munkáinak a célja, ahogy ő maga is fogalmaz, megkeresni és kibontani a létezés titkait. Azt gondolom, hogy ehhez a nagyívű feladathoz az időnként játékos, máskor drámai, megint máskor talányos üveghasználat tökéletesen alkalmas.

Három tárlóba kerültek az üvegmunkái. A három tárló három önálló műcsoportként is értelmezhető, de számos kapcsolat van a műcsoportok között. Az első tárlóba az iparművészethez, a designhoz közel álló, egyszerre nagyvonalú és játékos alkotások kerültek. Ezek a művek mintha átmenetet képeznek a funkcionális tárgyak és a dísztárgyak között. A vele szemben lévő tárlókba helyezett művek már az üvegszobrok autonóm világát testesítik meg. A nyitott formák hol könyvek, hol erős szárnyú madaraknak tetszenek. Az alsó polcra került művek, egy ízekből álló lény, egy kedves százlábú és egy erős, hengeres szárakból felépülő növény-orgona a földi lét csodáit dicsérik. És itt egy ablak is, amely vagy a külvilág vagy pedig a lélek tágas tartományait nyitja meg előttünk.

A harmadik tárlóban az emberi identitás kerül ábrázolásra az üveg archéjakon keresztül, melyeket elegánsan ellenpontoz egy organikusan absztrakt plasztika.

Ha Anikó képeiben a titok, Sándor képeiben inkább a rejtett és feltárt igazságok, erkölcsi dilemmák jelennek meg. Sándor szívesen hoz létre erős képi karaktereket, erős aurájú képtereket, ahogy képi parabolákat, és szürreális képi viszonyokat is, melyek nem nélkülözik az érzelmeket, az indulatot, máskor pedig humort sem. S mint azt már jeleztem, teszi ezt különböző festői modorban, bravúros realizmussal, lírai festőiséggel vagy szigorú redukcióval. A kiállítás középpontjába helyezett fekvő formátumú kép sok mindent megmutat Sándor szimbolizmusba hajló ábrázoló művészetéről. A Holdfázisok egy misztikus, bölcsen hallgató rom fölött kötik össze az éjt a nappallal. Példázatokat látunk e képtől jobbra. A művész humorba, iróniába, zsákba gyömöszölte rosszabbik énünket. A hét főbűn: kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, torkosság, harag, lustaság. Szabadulnánk tőlük, de nem nagyon lehet. Talán a szomszédos kép ad valami esélyt a számunkra. Oldjuk ki a zsákot szorító zsinórt. Velük átellenben egymásra dobott papírlapokat vagy vászondarabokat látni. A művészet vagy a tudomány tabula rasa-i lennének ők. Sándor képein az értelem, a kutató-kereső szellem is a fény jelentései közé tartozik.

De a fény további értelmet nyer a világ egyik, hanem a leghíresebb freskójának a megidézésével. Ádám teremtése, Sixtus-kápolna. Sándor két legyet üt egy csapásra. A fényt a teremtés, valamint a teremtő géniusz csodájában érhetjük tetten – ez utóbbi maga Michelangelo. Pimasz pozíciót foglal el a parafrázis mellett látható, repedező kávéscsészét ábrázoló vászon. Ott teremtés, itt széthullás. 

Szép gesztussal zárul-indul, ahogy tetszik, a kiállítás. Az utolsó műpárban az üveg és a vászon felcserélődtek. Anikóé lett a vászon, Sándoré az üveg. Sándor Michelangelo után egy másik zseniális „fényszórót” húzott ki a tarsolyából. Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányát készítette el üvegből. Anikó viszont saját üvegvilágát feszített fel egy a Sándor munkájával megegyező méretű vászonra. Az üvegmunkáiból jól ismert érzéki fényviszonyok itt is hatnak.

Azt gondolom, sokak nevében mondhatom: szükségünk van a fényre!