Olvasósarok

Borika tulipános ládikája 2023.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisleányka. Borika volt a a neve. Volt neki egy tulipános ládikája amibe régen  a kelengyét gyűjtötték. Ti tudjátok mi az a kelengye? Bizony régen a lányok ilyen ládikában gyűjtötték azokat a dolgokat, melyekre szükségük lesz majd az életben, például ruhák, ingek, fejkendők, lepedő, paplan, párnahuzat, törölköző,  asztalterítő  …

Borika szorgalmas lányka volt, a tulipános ládikájában takaros rendben hajtogatva sorakozott a sok szép kelme. Minden nap átnézte és gyönyörködött benne. Ahogy telt, múlt az idő Borika úgy gondolta, hogy szép, szép ez a tulipános láda telve a legszebb kelengyével, de ami benne van az mind-mind múlandóság. Valami más is kellene bele. Kutatta, kereste, hogy mit lehetne még beletenni, még egy nyakláncot, vagy még egy pruszlikot? Nem, hisz az már van benne, de nem jutott más az eszébe.

Így aztán egy szép napon azt mondta az édes szüleinek. Édesanyám, édesapám, már nagylány vagyok, akár férjhez is mehetnék, a kelengyémet is szépen összegyűjtöttem, van benne szép ingecske, szoknyácska, asztalterítő, de mégis úgy érzem, az igazi kincs máshol van. Kedves szüleim, engedjék meg, hogy elinduljak megkeresni, hogy mi hiányzik a ládikámból. Édesanyja hamubasült pogácsát sütött Borikának, feltarisznyázta és szomorú szívvel útnak indította.

... Borika az erdőt járva, egyszer csak keserves csipogást hallott. Madárka hang volt, azt biztosan megismerte, de nem a fák ágai felől hallotta a csipogást hanem az avarból. Ahogy Borika óvatosan egy nagy tölgyfa alá lépett, meglátta a kismadárkát, aki kipottyant a fészekből és keservesen segítségért csipogot. Borika óvatosan felemelte és betette a madárkát a fészkébe. És hallj csodát, a madárka ekkor megszólalt és azt mondta: Borika, jó tett helyébe jót várj. Amiért segítettél rajtam, tanítok neked egy dalt, amit akkor énekelj majd, ha egyedül érzed magad. Meglásd, ha elénekled rögtön megvigasztalódsz és megvidámodik a szíved. ... Ez aztán az igazi kincs, gondolta magában Borika, eztán ha árvának érzem magam, tudom már, hogy mit kell énekelnem! ...

... Vándorútja során egy mélyvízű, hömpölygő folyóhoz ért Borika. Nagyon szeretett volna rajta átkelni, de csak egy vékonyka, rozoga, keskeny palló vezetett ár rajta. Nagy bánatában leült a folyó szélére a hidacska mellé és azon lamentált, hogy Ilyen messzire eljutott és most mégsem mer átmenni a folyón ezen a billegős hídon. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valami szöszmötöl a fűben. Nézi, nézi, hát egy aranyos kis mezei pocok volt az. És csodák csodája a pocok megszólalt:

-  Miért búsulsz Borika?

- Ó hát azon búslakodom, hogy nagyon félek átmenni a hídon.

- Ne félj Borika! Elég erős ez a híd.

- De a víz is olyan hideg és haragos.

- Ne félj Borika, hidd el, elbír téged ez a híd.

- De én bevallom, nagyon félős vagyok.

- Hát ez a baj? Tanítok neked egy szép éneket és majd meglátod, ha rád törne a félelem és ezt elénekled, rögtön megbátorodik a szíved tőle!

A bátorság óriási kincs, gondolta magában Borika! Ha majd egyszer hazaérek ezt a dalt is beleéneklem majd a tulipános ládámba! ... ... Hát amikor Borika átért a folyón akkor egy szép legelőhöz ért. Ott legelésztek a báránykák és ott álldogált mellettük a kisbojtár. Nagyon vakargatta a fejét és látszott rajta, hogy rettentő módon gondolkodik.
Borika odament hozzá és megkérdezte:
- Hát te kisbojtár, mind gondolkodsz ennyire
- Ó, nagy az én gondom, meg kellene számolnom a báránykákat és időre haza kellene őket hajtani, de sajnos nem tudom őket megszámolni és azt meg főleg nem tudom, hogy milyen nap lehet.
- Szívesen segítek neked kisbojtár! A számolás nem is nehéz, azt még a gyerekek is tudják, és ha akarod szívesen megtanítom neked
- Az nagyon jó lenne, sóhajtotta a kisbojtár
Azzal aztán Borika megtanította a kisbojtárt számolni és még a hét napjait is, hogy eztán el ne tévessze, mikor kell majd a vásárba hajtani a báránykákat.
Borika elbúcsúzott a kisbojtártól és ment tovább. közben azon gondolkodott, hogy mennyi kincset gyűjtött össze az útja során.
Segített egy kismadárkán akitől tanult egy szép éneket, hogyha szomorú lenne, akkor legyen mit énekelnie.
Aztán találkozott a kis pocokkal aki segített neki megtalálnia bátorságát és tanított neki egy dalt, amit akkor kell énekelni, ha nagyon ránk törne a félelem.
Aztán átment a folyón a keskeny hídon.
Aztán találkozott a kisbojtárral akinek segített számolni és megtanította neki a hét napjait.
Lassan ideje lesz hazaindulni gondolta Borika.

Már sötétedett iparkodni kellett Borikának. De egyszer csak zörgést hallott a csipkebokorból. Mivel tudta, hogy mit kell énekelnie ha esetleg félne és tudta, hogy jó tett helyébe jót kell várnia ezért aztán csöppet sem félt, inkább kíváncsian kiáltotta:
- ki az?
- Én vagyok az Vitéz János, aki azért járja az erdőket és a mezőket, a városokat és a falvakat, hogy megtalálja azt a lányt akinek nem csak a tulipános ládája van tele kinccsel, hanem a szíve is.
Nagyot dobbant Borika szíve, mert nagyon megtetszett neki Vitéz János és nem csak azért mert igen szép legényke volt, hanem azért, mert olyan valakit keresett, aki pont olyan mint Borika!
- Ne menj tovább Vitéz János, mert te engem kerestél. A tulipános ládámat teleraktam mesével, mondókával és népdallal. van benne bátorság és vidámság és ha ez neked tetszik akkor te az enyém és a tiéd! Ásó, kapa, nagyharang válasszon el minket egymástól.
Azzal elindultak hazafelé és másnap akkora lakodalmat csaptak, hogy még mindig emlegetik a meghívott vendégek.