ÜVEG ÉS VÁSZON
ÜVEG ÉS VÁSZON
A fényről, mint a képzőművészet örök fundamentumáról, az alkotó művészek legfőbb társáról beszélt megnyitójában Hemrik László művészeti író. Homoki Anikó alkotósaival kapcsolatban azt mondta: „az üveg a fény alázatos szolgája, egykedvűen tűri, hogy az elektromágneses részecskék szabadon átáramoljanak a testén. A művész ennek tudatában használja az üveget, hagyja áramolni a fényt, de egyúttal meg is szelídíti, csapdába ejti… finoman színezi, rétegezi, gyűri az anyagot, hogy az minél többet megmutasson a fény látható láthatatlanságából. Az üvegművész kezei alatt akkor születik csoda, ha lassítja, hajlítja, megtöri, ha alkotó munkára fogja a fényt… Az üveg átengedi, a vászon viszont útját állja a fénynek. A festő ezen a felületen fogja megmutatni a fény különböző minőségeit: a színeket, a tónusokat, hogy aztán azokból alakzatok, kompozíciók, struktúrák épüljenek. Vagy pedig tartalmak, hangulatok, filozófiai állítások szülessenek. Lach Sándornál a fény minimum kettős természetű: jel és jelentés.”
Úgy fogalmazott, hogy a fény mellett alkotó stratégiáikban is találni közös vonásokat: „szeretnek közel kerülni az absztrakcióhoz, s vele az általánosítható kijelentésekig, miközben a művészetük szívesen él a realisztikus formákkal, a szimbólumok alkalmazásával. Mindkettőjükre jellemző az alkotói szabadság szabad megélésének attitűdje.” (Kispest.hu)