KINCSKERESŐ CSALÁDI JÁTÉK

KINCSKERESŐ CSALÁDI JÁTÉK

Múltidéző sétaút családok számára
Hatállomásos vezetett séta rejtvényekkel, játékokkal családok részére
(ajánlott életkor 6-99 évig)

Egyszer volt, hol nem volt, réges-régen, 100 évvel ezelőtt egy álom, amiről a Kispesten élő munkások, családok, közösségek álmodoztak. Az álom egy hely volt, ahol találkozhatnak, beszélgethetnek, táncolhatnak, előadásokat tarthatnak, és oly sok mindent megvalósíthatnak majd együtt. Az álomból akarat lett, a jószándékú akaratból cél, a célból összefogás, az összefogásából közadakozás és sok-sok munka, de a hely 1923-ra megépült. A hely, ami a közösség álma volt, és amit a közösség teremtett a Kispesti Munkásotthon.

Ma, 100 év múltán 2023-ban ez a hely még mindig tárt kapukkal, igényes programokkal, magas szakmai felkészültséggel várja a közösségeket. Mi pedig induljunk el az ősök nyomába kincseket keresni, és járjuk végig az elmúlt 100 év mérföldköveit.

A múltidéző sétaút díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés: ITT.

Találkozás 2023. május 20-án szombaton 17.50-kor a Templomtéren a Szeretet hídjánál.

A múltidéző séta 60 perces.

Amire szükségünk lesz: kényelmes cipő, igény szerint saját kulacsba folyadék, jókedv, kíváncsiság és a közös játék szeretete.

Bővebb információ:
282-9895, email: informacio.wkk@kmo.kispest.hu

Részletek
Időpont
Legközelebbi alkalom
-