Olvasósarok

Integrált szülői klub


A Kispesti Jóléti Egyesület (KIJE) és az Integrált Szülői Klub által szervezett összejövetelnek ismét a Wekerlei Kultúrház adott helyet 2015. április 17-én. A rendezvényt a Fogyatékos Személyek Közalapítvány támogatta, a szervezésben a Kispesti Családsegítő Szolgálat vett részt. A „mini börzén” a speciális nevelési igényű gyermeket nevelő családok és sérült felnőttek szabadidős lehetőségeiről hallhattunk előadásokat.

 

Szujkó Szilvia, a KIJE elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a sajátos nevelésű gyermekeket nevelő szülők felelőssége mellett az önkormányzatnak, a civil szervezeteknek is óriási a szerepe abban, hogy együtt sportolhasson egészséges és fogyatékkal élő ember, ingyen vagy kedvezményesen. Minden szülőt arra biztatott, hogy az egészségi állapotot figyelembe véve taníttassák gyermeküket, a fogyatékkal élők is sportoljanak, zenéljenek, járjanak közösségbe, fejlesszék magukat. Deákné Császár Gabriella, a családsegítő csoport szakmai vezetője köszöntötte a klub tagjait és az előadókat, és üdvözölte, hogy a szülősegítő programokon egyre többen vesznek részt.

Egy speciális igényű fiú nagymamája beszélt azokról a nehézségekről és megtalált lehetőségekről, amelyek által fogyatékkal élő unokája változatosan tölti szabadidejét és fejlődnek képességei.
Egy érintett felnőtt fiatalember bemutatta eddigi életútját, hangsúlyozva, hogy fogyatékossága ellenére végzettséget szerzett, jelenleg dolgozik, tanul, aktívan és hasznosan tölti szabadidejét, klubokba, önsegítő csoportokba jár, nyelvet tanul. Parragh Csaba videóüzenetében a kerületünkben működő Öt Elem Wushu küzdősportokat oktató egyesületet mutatta be, ahol évek óta együtt várják az egészséges és fogyatékkal élő gyerekeket, felnőtteket.

Az előadások utáni kerekasztal-beszélgetéseken a szülők beszéltek arról, hogy sajnos speciális igényű gyermeknek nem könnyű megtalálni a lehetőségeket, sok játszóházban nem szívesen látnak sérült gyermeket, ma még kevés helyen sportolhatnak integráltan a gyerekek. Jó példák is elhangzottak, hasznos információk cseréltek gazdát a témával kapcsolatban.

Pádár Andrea, az Integrált Szülői Klub egyik alapítója a következőkkel zárta a délutánt: „Egyre többen vagyunk érintettek, akik összefogással segítenek gyermekeiknek és önmaguknak. Az együtt átbeszélt probléma során rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül, mindig van remény!” Andreától megtudtuk, hogy a klub rövid működése során is sikerült konkrét problémát megoldani.

Deákné Császár Gabriella 



Címkék: integrált, szülői, klub, integráció, sérült, gyermekek
2015.04.27.

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK

Igényfelmérés fogyatékkal élőknek (archiválva 2016.03.05.)

Az Integrált szülői klub kezdeményezésére elindított kerületi igényfelmérő kérdőív.

Egyéves az Integrált Szülői Klub

A szülőklub elmúlt egy évét foglaltuk össze, és jövőbeni terveit jártuk körbe március 4-én, pénteken a Wekerlei Kultúrházban. Pádár Andrea klubvezető cikke.

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

INTEGRÁLT SZÜLŐI KLUB (archiválva 2016.10.20.)

Fogyatékkal élő gyermekek szüleinek klubja.
részletek...