Nikmond Beáta szobrász

Nikmond Beáta szobrász

Nikmond Beáta bemutatása:

Nikmond Beáta a Kispesten élő és dolgozó Munkácsy-díjas szobrászművész, akinek életműve különösen fontos az itt élők számára, hiszen Kispesten született, és egész élete, munkássága is ide kötődik. A művésznő az 1960-as évek elejétől foglalkozik szobrászattal. Tanulmányait a Dési Huber István Képzőművész Körben folytatta, ahol mesterei a kispesti születésű Laborcz Ferenc és ifj. Pál Mihály voltak. Az 1978 óta kiállító szobrászművész kisplasztikákat és középméretű szobrokat készít, főképpen kemény kőből, gránitból, labradoritból és bazaltból. Faszobrai leginkább a kőkompozíciók előtanulmányai. Több mint ötven éve végzi napi három-négy órában ugyanazt a megerőltető munkát. A törékeny művésznő gépek használata nélkül, vésővel és kalapáccsal formálja alkotásait, „a tömbszerű formákról lehámozza a felesleget”. Keze nyomán az élek lekerekülnek, megszelídülnek. Alakjai  időtlenséget és érzések nélküli nyugodt állapotot sugallnak. Alkotásaiban nem a részletgazdagság kap hangsúlyt, sokkal inkább a dolgok letisztult valódi lényege, elsődleges jelentése mutatkozik meg. Alkotásai megtalálhatók az ország jelentős múzeumaiban, közgyűjteményeiben. Egyetlen köztéri szobra a Kispesti Városháza aulájában látható.
Számos szakmai sikere mellett, Munkácsy-díjjal ismerték el alkotói tevékenységét. Több művészeti társaság mellett tagja a Kispesti Helikon Kulturális Egyesületnek is.  Nikmond Beáta Kispest díszpolgára. 

 

Címkék: Nikmond, szobrászat, Kispest, Wekerle