Olvasósarok

Házünnep a Petur utcában


Házünnep a Petur utcában

Az épület történetére visszatekintő kiállítás megnyitójával, zenés műsorral, bábszínházi ősbemutatóval, az egykor itt működő pékségre emlékezve kenyérszeléssel és játszóházzal ünnepelt szombaton a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár, amelynek jogelődje, a Tőke László Úttörőház 35 évvel ezelőtt költözött a Petur utca 7. szám alá.

Szabó Mária, a WKK igazgatója köszöntötte a születésnapi ünnepségen megjelenteket, köztük dr. Hiller István országgyűlési képviselőt, Gajda Péter polgármestert, Vinczek György alpolgármestert, önkormányzati képviselőket és intézményvezetőket, a kultúrház korábbi és jelenlegi munkatársait, Nagy Andrást, az úttörőház volt igazgatóját és az egykori pékséget üzemeltető Polonyi család tagjait.

Az igazgató elmondta, hogy a Wekerlei Kultúrház története 1949-re nyúlik vissza, amikor Kispesten, a Rákóczi utcában megnyílt az ország első úttörőháza. A hetvenes évek elején, a lakótelep építésekor az eredeti épületet lebontották, ekkor költözött az intézmény a Wekerletelepre, a Kós Károly tér 9. szám alatti épületbe. Itt azonban csak nagyon szűkösen fért el, ezért rövidesen ismét új helyet kellett keresni, s a választás a Petur utca 7. szám alatti volt Polonyi-pékség épületére esett. Az átépítés és felújítás a nemzetközi gyermekévben kezdődött el, és 1980. június 3-án megnyitotta kapuját a Petur utcai intézmény. Az úttörőházból a rendszerváltáskor Wekerlei Gyermekház lett, 2010-től Wekerlei Kultúrház és Könyvtár.

Szabó Mária felhívta a figyelmet az előtérben megnyílt – június 27-ig megtekinthető – házi tárlatra, amely az elmúlt évek élményeit idézi fel, és fotók, relikviák segítségével mutatja be a WKK történetét. Az igazgató hozzátette, hogy az egykori pékség helyén, napjainkban a kultúra közvetítésével szeretnének táplálékot nyújtani, mesével, színházzal, zenével és közös alkotással, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Gajda Péter kiemelte, hogy az önkormányzat 2010-ben uniós támogatással és saját forrásból újította fel a kultúrház épületét, amelyről továbbra is jó fenntartóként kíván gondoskodni. A polgármester köszönetet mondott az intézmény egykori és jelenlegi munkatársainak az odaadó, lelkesedéssel végzett munkáért. Mint mondta, akik részt vesznek a WKK által szervezett programokon, boldogan, feltöltődve, örömmel jönnek és távoznak, miközben értékes kulturális programokkal gazdagodnak. Hiller István országgyűlési képviselő rövid köszöntőjében további sikereket kívánt a kultúrház munkatársainak, és kellemes élményeket az ide látogató fiataloknak és időseknek.

Halmos Kata népdalénekes és a kobozon játszó Kudász Ferenc fellépése után Gajda Péter szelte fel a születésnapra sütött házkenyeret. Az élet kenyeréről szólt a Tatay Színház születésnapi bábszínházi ősbemutatója, amely nagy sikert aratott a legkisebbek körében. A felnőttek a ház történetével kapcsolatos feladványokat oldhattak meg, kívánságfa segítségével fejezhették ki jókívánságaikat és ötleteiket, a gyerekek pedig megismerkedhettek a hagyományos kenyérkészítéssel, a lisztes játszóházban kipróbálhatták a kenyérsütés állomásait, a kertben felállított kemencében pedig mindenki ropogósra süthette a saját maga által elkészített perecet.

forrás: http://uj.kispest.hu/hirek/4377-hazunnep-a-petur-utcaban

Kapcsolódó galéria (Elmúlt 35 év):

A nagyobb nézetért kattints a képekre! Billentyűzeted segítségével is válthatod a képeket!

Kapcsolódó galéria (Házünnep):

A nagyobb nézetért kattints a képekre! Billentyűzeted segítségével is válthatod a képeket!



Címkék: házünnep
2015.06.08.

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK

Házünnep (archiválva 2015.07.09.)

Képek, tárgyak, élmények az elmúlt 35 év emlékeiből. Megtekinthető: 2015. június 6-27-ig.

35 éves a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár (archiválva 2016.02.24.)

A kispest.info Házünnepről szóló beszámolója.

KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

HÁZÜNNEP – 35 éve a Petur utcában (archiválva 2015.06.07.)

Ünnepeljük együtt a Wekerlei Kultúrház születésnapját!
részletek...

Kedves Látogatóink!

A kultúrház október 22-én és 23-án zárva lesz.